HTML

Politika és közélet

Friss topikok

Linkblog

Archívum

2009.04.24. 15:02 selymesszőrű tejbegríz

A Cigánykérdés és a politika

Tegnap este hidegvérrel meggyilkoltak egy köztudottan cigány származású, 54 éves férfit. Az illető szerdán este a 10 órakor kezdődő éjszakai műszakba indult a tiszavasvári gyógyszergyárba, amikor valami zajt hallott az udvar felől, s amikor kiment, valaki hidegvérrel meggyilkolta. A lövés szívtájékon érte, a férfi így a helyszínen életét vesztette. A helyiek határozottan állítják, hogy a tettes csakis nagy kaliberű fegyvert használhatott, hivatkoztak a kimeneti seb kiterjedésére. Mellesleg általában a fegyverek kimeneti sebe, még egy egyszerű Glock 17-esé is, a golyó deformációját követően általában nagy kiterjedésű (és mint később a szakértői vélemény is alátámasztotta, a gyilkos golyó egy 9 mm-es maroklőfegyverből dördült el). Érdekes, hogy ha a hatóságok nem találnak első ízben elkövetőt, akkor az csakis etnikai indíttatású gyilkosság lehetett. Tehát ami nem fehér az csak fekete lehet, evidens. A politika újabban szereti meglovagolni a cigányok ellen elkövetett gyilkosságokat, Juhász Ferenc parlamenti politikus például az elsők között érkezett a helyszínre, aki homályos utalásokat tett az ellenzékre, mint a gyilkosság közvetett okozóira. Természetesen ezt Szíjjártó „Demagóg” Péter sem hagyhatta tétlenül, mindjárt meg is magyarázta, hogy bizony Juhász Ferenc úr a gyilkosok tettestársa, hiszen a gyilkossággal kapcsolatos információkat hallgat el a rendőrség elől. A megjelentek sorából természetesen nem hiányozhatott a közkedvelt-és-tiszta-lelkületű (sic!)  Kolompár Orbán sem, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, aki már sokadik alkalommal mártózott meg a korrupció gyanújának bűzös mocsarában. Persze ebből majd az lesz, hogy majd az ügyvédei jó alaposan tisztára mossák megint, mert hát bizony van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja. Érdekes megfigyelni, hogy a politikai sárdobálás egyik legfőbb témája a cigányok, illetve az ellenük elkövetett bűncselekmények. Miért van ez? Egyrészt a kisebbségi szavazók megnyerése folytán, illetve ezzel a demagóg politikával azt a látszatot lehet kelteni, hogy az éppen aktuális ellenéki párt az oka a kaotikus állapotoknak, s ezzel ők maguk is a szolidaritás képzeletbeli takarója alá bújhatnak. Az, hogy Magyarországon a cigányok egyáltalán nem közkedveltek a társadalomban nem feltétlenül a politika a felelős, mindinkább a média vagy a személyes tapasztalat. Persze a politikusok könnyen prédikálnak a kacsalábon forgó palotáikból, rózsadombi kuckóikból miközben fogalmuk sincs, mik folynak az országban. Nem véletlen, hogy a Jobbik ilyen erőteljesen kezd feltörekedni a politika színterén, hiszen bár radikálisnak mondható ideológiáik vannak, de egyre jobban az az érzés keltődik az emberekben, hogy itt csak ők képesek rendet tenni. Ezt a Fidesznek is be kell látnia, hiszen hiába jobboldali Magyarország háromnegyede, ha ők ugyanúgy nem vesznek tudomást a cigánykérdésről súlyos szavazatokat fognak elveszíteni. Hogy mi is az a cigánykérdés? Nem, ez nem egy rasszista kifejezés, csupán azt az integrációs problémát foglalja magába, azt a társadalmi szakadékot, ami miatt Magyarországon nekik sokkal nehezebb megélni, és ez nem csak a magyar társadalom hibája, ugyanúgy a cigányoké is. Azt, hogy ezt a problémát a Jobbik egy 2010-es parlamentbe jutás esetén, hogyan oldaná meg, nos, ez még kérdéses, de nem tartom valószínűtlennek, hogy radikális eszközökhöz is nyúlnának.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: mszp fidesz cigány jobbik gyilkosság


2009.04.22. 08:30 selymesszőrű tejbegríz

Folytassa elnök úr!

Nem is tudom, hogy a csalódottság vagy az évek óta belém integrálódott vállvonogatós beletörődés érzelmi hullámai törtek magasabbra, de tény, ami tény kinevezték az új minisztereket. Ez a kormány is annyira lesz szakértői, mint az előző, látva a kinevezettek listáját. Van itt vitorlás, szájharmonikás, borász és persze nem utolsó sorban kapus is így szinte biztos, hogy az elkövetkezendő egy évben senki nem fog unatkozni, különösen mi nem. A Gyurcsány-kormány egyes kulcsemberei még mindig fix pozícióban vannak, Kiss Péter, Hiller István illetve Draskovics, hogy csak hármat említsek a sorból, így igazából esszenciális változás nem történt a kormányban. Bár látszólag a reformhoz csak a válságkezeléshez legszükségesebb területeken lévő miniszterek lettek leváltva, ezzel is csak a szekértői kormány látszatát hagyták maguk után. Természetesen a távozó minisztereknek sem kell búslakodnia, arcpirítóan zsíros végkielégítéssel távozhatnak betöltött pozíciójuktól. „A három miniszter és a volt kormányfő hat havi illetménnyel megegyező juttatásra jogosult. Göncz Kinga, Szilvásy György és Veres János fejenként bruttó 7 777 800 forintot kap, Gyurcsány Ferencnek pedig 9 044 400 forint jár.” (Forrás: Index.hu). Én elhiszem, hogy Bajnai valóban párttól független, és pusztán csak a véletlen műve, hogy a kormány vezetéséhez való szakemberek kizárólag csak a Magyar Szocialista Párt köreiben fordulnak elő, csak mégis van bennem valami eredendő kétség, effajta velem született bizonytalanság, hogy ha a leköszönő miniszterek sorait megint csak szocialista elvtársak váltják. Ez olyan saját maguknak átadott stafétabothoz hasonlít, és Gyurcsány most már a háttérből fogja mozgatni a szálakat, csak éppen Bajnait fogja tojással dobálni a nép, ezáltal érdemi változás megint csak nem fog történni a gazdaság előmenetelében. De ne legyen igazam.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika kormány miniszter bajnai


2009.04.20. 12:50 selymesszőrű tejbegríz

Még idén kinyílik Pandora szelencéje.

Még idén érezni fogjuk a Bajnai csomag áldásos hatásait melyek között elsősorban a 25%-os általános és a 18%-os távhőre, tejtermékekre illetve a pékárukra vonatkozó áfa kulcsok bevezetésének, és a jövedéki termékek (dohányáruk, üzemanyagok, szeszes italok) adójának megnövelésével jár. Ezek elsősorban egyértelműen bevétel növekményt jelentenek, mivel majdhogy nem egységnyi árrugalmas termékekről van szó, azaz az emberek akkor is megvásárolják, ha adott esetben drágul. Ennek legfeljebb egy kis népi zúgolódás lesz a visszhangja, hiszen aki eddig is dohányzott az most is fog, elsősorban emiatt fektetett nagy hangsúlyt Bajnai a jövedéki termékek megadóztatására. Egyszerű, és tiszta bevételi forrás. Tervben van még az alsó szja-sávhatár kitolása 1,9 millió forintig, Januárra visszamenőlegesen is. Bár én mindig is az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer mellett kardoskodtam, hiszen nem véletlenül magas az adóelkerülési arány egész Magyarországra kiterjedően. Ha az emberek nem látnak érezhető eredményeket az adóforintjaikból, jogosan tehetik fel a kérdést, hogy akkor ugyan minek adózzak? Az elmúlt 6-7 év a lehető leg-hozzá-nem-értőbb költségvetési politikájáról tanúskodik, a hitelválság – mint a cseresznye a mesebeli tejszínhabon - számunkra már nem is jöhetett volna rosszabbkor. Az IMF leminősítése pedig több volt, mint kellemetlen, a külföldi tőke már megállíthatatlanul áramlik kifelé az országból. Vagy egyáltalán be se jön ide. Azt a hír járja, hogy a 2011-es év brutálisabb lesz, kérdem én, lehet még ENNÉL is rosszabb?

 

3 komment

Címkék: politika csomag megszorítás


2009.04.18. 18:05 selymesszőrű tejbegríz

Magyarország egy hősért kiált... Hát nesze!

Az ifjú titán az MSZP utolsó mentsváraként robbant be a politikai életbe, mint miniszterelnök, megmentve ezzel a Szocialista Pártot a legszörnyűbb végzetétől, egy előrehozott választástól. Ha ez a variáció lépett volna életbe, nem lett volna olyan bukméker, aki az MSZP-re tette volna a voksát, bukásuk a biztosnál is biztosabb volt. Elő kellett hozakodniuk egy olyan jelölttel, akinek nem árt ha van elég szakmai tapasztalata, szimpatikus, és plusz előny, ha a becsületét még nem tiporta sárba a magyar politika. Bajnai úr, ha talán nem is felel meg ezeknek a szigorú követelményeknek, hiszen a 2003-as Wallis incidens főszereplőjeként az összeomlás szélére sodorta a Hajdú-Bét libabeszállítóit, majd egy jól irányzott pörgőrúgással a kétségbeesés és a kilátástalanság feneketlen mélységébe taszította őket. Szakmai tekintélyét nincs jogom kétségbe vonni, szinte nem töltött be egyetlen olyan munkakört sem, amely nem tartalmazná "igazgató" vagy a "menedzser" utótagot. Saját bevallása szerint nem politikus - halhattuk a beiktatását megelőző ceremónia kíséretében - de minden bizonnyal ezt a politika anyaszentegyházában nem túl bölcs dolog kijelenteni. Nos, vajon Magyarország új hősének milyen feladatokat kell megoldania? Párton belül egy év alatt legalább olyan szintre kell emelnie a Szocialista Párt nemlétező – vagy mondhatjuk kicsit csúsztatva: megtépázott - imidzsét, társadalmi támogatottságát, hogy a 2010-es választásokon méltó ellenfélként állhasson szembe a Fidesszel, és minden igaz hitű szocialista elvtárs rettegett mumusával, magával Orbán Viktorral. Természetesen az első és legfontosabb feladata, a pénzügyi válság kellemetlen hatásainak enyhítése Magyarországon, és hogy ezt milyen eszközökkel szeretné elérni, nos, hát arról is van már kiszivárogtatott információ, ezekből sorolnék fel párat. Elsők között tesz említést a Nyugdíjkorhatár emeléséről, ami egy teljesen racionális megoldás - lenne - de nem az. Ennek a lépésnek az lehet a magyarázata, hogy ha magasan van a nyugdíjkorhatár, sokkal kevesebb ember éri el az ehhez szükséges életkort, de ha még ha egyáltalán elérte is, akkor kevesebb ideig fog nyugdíjat kapni, mint amennyi járna. (személy szerint bölcsebb lépésnek tartanám, ha inkább a ledolgozott évek számára helyezné a hangsúlyt, nem pedig az életkorra). A párt szempontjából az egyik, talán legmeggondolatlanabb lépés a 13. havi nyugdíj elvételének terve. A Szocialista Párt bázisa elsősorban az a másfél millió nyugdíjas, akiket eddig szinte minden egyes alkalommal sikerült a szavazófülkébe csalogatnia a sokadik havi nyugdíj, illetve annak emelésének ígéretével. De mivel nem vagyunk választás előtt szabad a vásár, most ki lehet mondani a kimondhatatlant, hogy fájni fog, hogy rossz lesz, hogy lassan kenyéren és vízen fog élni a nép, egy év múlva már úgysem fog emlékezni rá senki. A családot tervező réteg számára is akad ám meglepetés a csomag mélyén, nevezetesen a lakástámogatás megszűntetése. Ez elsősorban rövidtávú megoldás, hiszen a családot tervező társadalom célja elsősorban az anyagi biztonság megteremtése, amihez elengedhetetlen egy családi fészek, és ezek hiányából adódóan hosszú távon akár egyre kevesebb gyermek születésével kell számolni, aminek köszönhetően szintén csökkenésre kell számítanunk az emberi erőforrások terén (remélhetőleg ennek a lépésnek egy éven túl lesz egy konzekvensebb, hosszútávra tervező változata). Utolsó sorban még megemlíteném a családi pótlék befagyasztásának tervét, ami szintén egy újabb koporsószög a családot tervezőknek, hiszen nominálértékét tekintve a juttatás fix marad, de a reálértéke – a jelen, és jövőbeli gazdasági helyzetet tekintve - erőteljesen gyengülni fog. Mindent összevetve a csomag inkább a fűnyíró elvét követi, mint a következetességét, azért egy kis finomítás bizonyára ráférne erre a röptében összehozott csomagocskára. Immáron a negyedik alkalommal terveztek egy újabb megszorítást a csomagba, csak a szomorú helyzet az, hogy lassan már nem tud a nép mit megszorítani, hiszen még a derékszíját is el kellett adnia, hogy egyáltalán enni tudjon. Mint ahogy eddig, most sem fogjuk megtudni, hogy mi lesz az eredménye az intézkedéseknek, hiszen egy olyan országban, ahol csak félig kibontott megszorító csomagok hevernek szanaszét bajszos és bajszatlan bácsik arcképeivel, nicns túl nagy reménye egy ilyen ötletnek. Valószínűleg a következő kormány úgyis visszavonja valamennyit, és kezdődik minden elölről, a kis gömböc pedig csak gurul és gurul és gurul…

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika mszp megszorítás bajnai


süti beállítások módosítása